Első bejegyzésemként, talán a legutóbb megrendezésre került ATP World Tour Final-t (2014 november) a tenisz nem hivatalos világbajnokságát, részletezném első sorban Roger szemszögéből és az ő meccseire fókuszálva.

Előzetes annyit, hogy itt még matematikai esélye volt visszavenni a világranglista vezető helyét a szerb Novak Djokovictól, ezzel Federer újabb két mérföldkőhöz juthatott volna el. Egyrész, immáron hatodik alkalommal zárhatta volna, No.1-t az évet, amelyre a tenisztörténelemben egyedül Pete Sampras volt képes, másrészt 33 évesen Andre Agassi óta ő lehetett volna a legidősebb, aki odaér. Ahogy szokás mondani, ami késik, nem múlik, és ha Rogeren múlik, akkor látunk még csodát a svájci zsenitől, amire már senki nem számít.

Ha egy kicsit a statisztikák között bogarászunk, észrevehetjük Roger abszolút dominanciáját itt is. Tizenharmadszorra kvalifikálta magát zsinórban a World Tour Final-re, ami egyedülálló.

Az ATP világbajnokságra az adott év 8 legjobban teljesítő és ennek következtében 8 legtöbb pontot elérő játékos vehet részt. Itt a többi tenisztornával ellentétben nem a jól megszokott egyenes kieséses rendszer működik, hanem a játékosokat sorsolással két négy fős csoportra bontják, ahonnan az első két játékos jut tovább az elődöntőben.

Roger az első akadályt váratlanul könnyedén vette a mostanában feltörekvő kanadai Milos Raonic ellen, aki nem mellesleg egy héttel ezelőtt Párizsban megfricskázta Federert és megszakította ezzel a 13-14-15 meccsből álló veretlenségi sorozatát és csökkentve ezzel az esélyét az év végi világelsőség visszaszerzésére. Visszatérve egy könnyebb és egy nehezebb szettel (6-1, 7-6) abszolválta az első meccsét a Londoni O2 arénában.

Majd következhetett a másik nagy reménység a japán Nisikori Kej, aki idén szintén szenzációsan teljesít, mi sem tükrözi ezt jobban, mint év végére már felküzdötte magát a világranglista ötödik helyére. Federernek volt is félni valója a japántól, mert idei eredményei közül is kiemelkedik Madridi döntője,ahol csak a salakspecialista Rafael Nadal gyűrte őt, le valamint a US Open döntője, amely élete első Grand-Slam döntőjét jelentette, és ráadásul stílusossan Novak Djokovicon átlépve sikerült számára. Viszont Federer ellen neki sem volt ellenszere a várva várt csata elmaradt kettőjük között és egy tükörsima meccsen (6-3, 6-2)-vel sikerült elintézni Nisikorit.

Ezzel Federer nagyon közel került a továbbjutáshoz, bár ez a pont volt az talán amikor már számára is egyértelművé vált a világranglista vezetőt 2014-ben Novak Djokovicnak fogják hívni, ugyanis játéka ugyanolyan lehengerlő volt mint Federeré.

Federer ezzel nem törődve, szembenézett az utolsó és talán legnehezebb csoportellenfelével a hazai közönség előtt szereplő brit Andy Murray-vel, akivel az örök mérlegük (11-11) volt a meccset megelőzően. Jött a hidegzuhany már nem Federer, hanem a brit közönség számára. Ez igazán Roger napja gondolhatták magukba. 57 percnyi játékot követően, esélyt sem adva (6-0,6-1)-el kiütötte a skótot. Ez tényleg egy elképesztő nap volt a svájci számára 100 %-ban nyerte meg az első szervák utáni pontokat, és a becsület gém is csak 6-0,5-0-ás vezetést követően sikeredett neki a becsület gém.

Ezzel Federer 100%-os teljesítménnyel robogott az elődöntőben, ahol gyerekkori barátja, olimpiai bajnok páros társa és honfitársa Stan Wawrinka várta. Ez Federer 12. elődöntőbe jutása volt a 13. részvételén, remek statisztika. Hát ez már valóban meccs volt a javából, bár a svájciak külön párharca (2-14)-re állt ez nem jelentett semmit. Wawrinka sem véletlenül került ide év elején Rafael Nadalt legyőzve megszerezte első Grand-Slam trófáját (Australian Open), majd épp Federert legyőzve bezsebelte a Monte Carlo ATP 1000-es salakos tornát. Stan egy korai break-kel gyorsan előnybe került, ezt követően 2-4-nél újra elvette a Fed adogatását és már csak ki kellett szerválni a szettet, amely elsőre nem sikerült számára, viszont másodszorra már behúzta 6-4-re és ezzel az állás 1-0-ra módosítva. Következhetett a második szett, amely az elsőhöz képest nyugodtabb körülmények között majd egy órát tartva Federer győzelmével ért véget, egy késői break-et kihasználva 7-5-el hozta a szettet. Ezután következhetett az, ami az év meccse mellett kivívta szurkolók extázisát és példát állított küzdelem szó előtt. Federer bűn rossz kezdéssel zsinórban három labdamenetet elbukva 0-40-ről állhatott oda a negyedik adogatásra, ezt még sikerült hárítania, de utána Wawrinka egy kegyetlen elütéssel elvette Fedex szerváját. 5-4 es Wawrinka vezetésig csordogált a meccs, majd ezt követően jött az igazi tűzijáték. Wawrinka adogathatott a szett a meccs megnyerésért. 40-30 jutottunk el az első meccs labdáig amelyet Federer nagyon higgadtan a hálóhoz feljőve hárított (Federer hálónál való játéka nagyon magabiztossá vált, amióta 2014 januárjában felvette az edzői stábjába a régi példaképét Stefan Edberget). Majd ezt még két meccs labda követte, ami szintén kihasználatlanul maradt és ezt megbosszulva Federer elvette Wawrinka adogatását, amivel visszajött a meccsbe (5-5). Majd Federer saját adogatásánál megint két break labdát kellett hárítania, ez sikerült neki, a másik svájci most nem ingott meg így jöhetett a mindent eldöntő tie break (rövidítés). Feszültség a tetőfokára hágott Wawrinka is ideges volt, Federer nyerő ütései után jöttek a Come on felkiáltások. Felváltva vették el egymás szerváját, de 6-5ös vezetésnél Wawrinka jutott el a negyedik meccs labdáig, ezt Federer egy újabb háló játékkal zárta rövidre, majd Fed első meccs labdáját azonnal kihasználta egy káprázatos rövidítéssel. Így Federer 9. világbajnoki döntőjét várhatta, ahol a szerb Djokovic várt rá, tehát összejött a várva várt álomdöntő.

Amely sajnos mégis elmaradt Federer hátfájdalmakra hivatkozva, a közönség nagy bánatára lemondta a döntőt és így Novak negyedik alkalommal nyerte meg a VB-t. Érthető, hogy nem vállalta be a kockázatott egyrészt 2010-2011-es szezonban is rakoncátlankodott már a háta, másrészt egy hét múlva következett talán élete egyik legfontosabb döntője a franciák elleni Davis-Kupa finálé.

De erről majd a következő bejegyzésben:)